Rövid elemzés: János Evangyélioma 10:17-18.
Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól. (János Evangyélioma 10:17-18)
Jézus tette ezt a kijelentést akkor, amikor arról beszélt, hogy Ő a jó pásztor és a juhaiért az életét adja. Jézus nem áldozat, ezt a Gecsemáné kertben is bebizonyította, amikor érte mentek, hogy elfogják."És ímé egyik azok közül, a kik a Jézussal valának, kinyújtván kezét, szablyáját kirántá, és a főpap szolgáját megcsapván, levágá annak egyik fülét. Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök. Avagy azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál? De mi módon teljesednének be az írások, hogy így kell lenni?" (Máté 26:51-54)
Krisztus eljövetelét az írások és a próféták is megjövendölték. Jézus Urunk, tehát úgy született le a földre, hogy tudta kínhalált fog halni a kereszten. Milyen óriási hit, erő, akarat, alázat és hűség kellett ahhoz, hogy ezt megtegye. Gondoljunk bele, hogy az egyetlen a földön született igaz (értsd: bűntelen) ember tudatosan választja a kínhalált sok-sok (értsd: az összes) bűnös emberért.
Mennyei Atyánk és Jézus Urunk végtelen szeretete nyilvánult meg az emberek iránt amikor ezt a felfoghatatlan áldozatot hozták azért, hogy a szétszéledt bárányok közül lehetőleg egy se vesszen el. Imáinkban, például a megtérési imákban, vagy az úrvacsorában ezért mondjuk el: "Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten!"
Ez az egyszerű köszönöm közel sem fejezi ki azt a hálát és csodálatot amely Krisztus Urunkat önfeláldozása miatt megilleti, de mély hitünkkel, meleg szeretetünkkel és a törvények betartásával megadhatjuk neki tiszteletünket.
Isten áldását kérem Rátok!
Szerző: Léber Ágnes
Megjegyzések
Megjegyzés küldése